Nem mindennapi cégépítési történet Horváth Balázsé. A ma 46 éves, sportos veszprémi vállalkozó a kilencvenes évek közepéig alkalmazottként dolgozott. Mára azonban egy közel négymilliárdos – igaz, nem konszolidált – árbevételt összehozó társaság vezetője, tulajdonosa. Szerényen csupán egy egyszerű villamosmérnöknek írja le magát, aki inkább csak belecsöppent a gazdaság, a vállalkozás világába.

A kalandos út kevéssé kalandosan, majdhogynem hétköznapi­an indult, egy távközlési multinál, az Avayánál, ahol azonban Ba­lázs nem egy nagyvárosi irodaházban, hanem a délszláv háborút követő rendezés során, 1995 után a boszniai Tuzlában dolgozott távközlési-informatikai rendszerek kiépítésén. A szerbiai hábo­rút követően az SFOR békefenntartó misszióiban volt feladata, igaz, nem katonaként, hanem civilként. Mégis, mint meséli, elő­fordult, hogy riadóhelyzetben az óvóhelyre terelték a katonai tá­borban munkálkodó civileket, s megesett, hogy nehéz és meleg repesz- és golyóálló mellényben kellett nyáron, hetekig dolgoz­niuk. „A kollégáim később Irakban, Afganisztánban és Üzbegisz­tánban is voltak, s meséltek sokkal cifrábbakat is, hiszen az ame­rikai hadseregnek 2006-ig dolgoztunk” – jegyzi meg szerényen Horváth Balázs. Ám láthatóan nem az a típus, aki visszaretten a veszélytől, elintézi annyival, hogy „be kell tartani az adott ország és a tábor szabályait, a falakon kívül pedig kerülni kell a problé­más helyeket”.

A cégvezető azt mondja, sokat tanult a táborban töltött évek alatt, amikor is két hétből csak három-négy napot töltött itthon, és az első években ő is sátorban aludt. A legfontosabb az önbe­csülés, a helyes önértékelés. Rájött, ha a szaktudását, a munká­ját az amerikai hadsereg is eléggé jónak találta, akkor az a civil életben, a cégvilágban is megfelelő lesz, s a kellően magabiztos, katonai rangú mérnökök sem feltétlenül tapasztaltabbak, sőt. Az Avayánál végzett munka mellett egy amerikai, szintén mérnök sráccal közösen elkezdett sorra olyan kisebb IT-s és telekommu­nikációs megbízásokat elnyerni a táborokban, amelyek miatt ha­mar saját, Amerikában bejegyzett céget is alapítottak, és az ez­redforduló táján már nagyobb projekteket is vittek, tizenöttől 80 fős alvállalkozói gárdákat mozgattak. Gyengeáramú rendszereket létesítettek, informatikai energiaellátást valósítottak meg, optikai hálózatokat építettek ki, helyeztek üzembe, s javítottak. Sokáig nem is engedték be őket a munkaterületre a katonaként dolgo­zó mérnöktársaik, ha olyan munkát végeztek, amely hadititoknak számított.

A kétezres évek közepén viszont már egyre kevesebb kato­nai megbízásuk lett, és pár év után az amerikai tulajdonostársat is kivásárolta Balázs. Hazatérve azonban új profilokat kellett keres­ni, hiszen a kommunikációs hálózatok fejlesztésének egy jó része már lezajlott, és kellően telített is volt a piac. Ám mivel a hadse­regnél a szervereket, gépeket szünetmentes, folyamatos áramot biztosító tápegységekkel is ellátták, így a komolyabb berende­zéseket gyártó francia Socomec cég hazai disztribútorai lettek. A kereskedés mellett beüzemelést, üzemeltetést és szervizelést is vállaltak. Mi több, lakossági fronton szintén kipróbálták magukat. Mivel szervertermeket is elláttak hűtéssel, belevágtak a lakossági klímaszerelésbe. Ez a szegmens ma is nyolc főt foglalkoztat, igaz, a részesedése már csak tíz százalék alatti a vállalat bevételében.

A válságot 2008–09-ben még nem nagyon érezték meg, főként azért, mert mindig újabb területekbe vágtak bele, így apró cég­ből egyre stabilabb kisvállalkozássá, majd középvállalattá nőtték ki magukat. Százmilliósból negyedmilliárdos, utána 400, majd 700 milliós társasággá váltak. Az utóbbi években pedig stabilan egymilliárd forint fölé nőtt a bevétel. Ekkoriban főként szünet­mentes ellátást biztosítottak és hasonló informatikai szolgálta­tásokat nyújtottak olyan nagyvállalatoknak, mint a Tesco, a Sie­mens, a BKV, az IBM, a British American Tobacco vagy a Telekom.

A bűvös egymilliárdos határt átlépő növekedés már a 2012-ben felfedezett új területnek, a napelemparkok építésének volt kö­szönhető. Először persze a cég két saját telephelyén hozták tető alá a projektet, uniós pályázati támogatással. A még egyszerűsített eljárással engedélyeztethető, 500 kilowattos napelemfarmból te­hát kettő is üzemel 2013 óta, s időközben további nyolc azonos nagyságú beruházás valósult meg, ezek azóta is saját tulajdon­ban vannak. Természetesen csak kivitelezőként vagy beszállító­ként ennél lényegesen több munkában vettek részt.

Egy „meredek történet” is kapcsolódik ehhez a kezdemé­nyezéshez: egy-egy napelemfarm legkritikusabb és legdrágább részét természetesen maguk a táblák jelentik. Egy olasz keres­kedőn keresztül egy német cégtől rendeltek mintegy 100 mil­lió forint értékű panelt. Balázs épp a családdal nyaralt, amikor jött az értesítés: csődeljárás alá került az a német vállalat, amelynek a raktáraiban már ott volt a CoreComm által megrendelt nap­elem. Hosszú hetekig lógott a fejük felett Damoklesz kardja. De szerencséjük volt: végül megkapták a már kifizetett solar pane­leket, így a német baj nem rántotta magával a hazai középcéget. Horváth Balázs úgy döntött: saját maga épít napelemgyárat Ma­gyarországon, s így nem teszi ki magát még egyszer olyan koc­kázatnak, hogy nem kapja meg a megrendelt, kifizetett árut. A napelembiznisz okán a kis üzem eddig 20 MW kapacitású nap­elemet gyártott, ám a termelés teljes egésze „belső használatra” fogy el.

„Nem tudunk olyan olcsók lenni, mint a kínaiak, de a nyugati nagy cégek által végzettnél jelentősen kedvezőbb árú az itthoni ös­szeszerelés – fejti ki a tulajdonos-vezető. – Legalábbis az volt még tavaly, mert az utóbbi hónapokban sajnos a felére esett a nap­elemek ára: ma már csak nettó 20-25 cent egy tábla wattra vetí­tett ellenértéke, ha nagy mennyiséget rendelünk belőle.” Ez azt jelenti, hogy a gyártásban is valami különleges felé kell elmozdul­ni. Persze a cég ismét gyorsan lépett: 2019 kora tavasza óta in­kább egy egészen különleges, napelemekkel összeintegrált tető­cseréphez gyártanak kis méretű, speciális laminált elemeket. Ezek 30 százalékkal drágábbak a hagyományos elemekből felépített napelemrendszereknél, így csak a német és a norvég piacra szál­lítja őket megrendelőjük, az Autarq GmbH. Ám nem csak az ár miatt: olyan nagy ma az építési boom, és olyan sikeres a termék, hogy más piacokat a jelenlegi kapacitások mellett valószínűleg nehezen szolgálna ki a német partnercég.

De a tulajdonos agilitását és előre gondolkodását jellem­zi, hogy beszerzés alatt van az a gépsor, amellyel a mai terme­lést megnégyszerezhetik már ez év végéig. Sőt, a tervek szerint nagyarányú automatizációba is kezdenek. A jövőt azonban nem­csak a napelembizniszben, és nem is csak a tetőcserépbe integ­rált áramtermelő panelekben, hanem az energiatárolásban is látja Horváth Balázs. A CoreComm következő nagy dobása az elekt­romos autók töltőhálózatának energiaellátása, valamint más he­lyi tárolási megoldások irányába történő elmozdulás lehet. A vil­lamosmérnök cégvezető szerint ugyanis a napelemparkokban vagy akár a házi naperőművekben megtermelt áramot nem le­het majd nyakra-főre visszatölteni az országos hálózatba. És nem csak azért, mert a kötelező áramátvételi rendszer is változik. Azért sem, mert terhelési, elosztási problémák adódhatnak. Ugyanak­kor egyre jobbak az akkumulátorok, amelyek fixen is telepíthetők cégekhez, házakhoz, így, ha nyáron napközben többet is termel egy háztartás vagy vállalati telephely napelemfarmja, azt éjjel a saját akkuból például az este visszaérkező elektromos autókba le­het tölteni, csökkentve ezzel a visszatáplálási veszteségeket.

A középvállalattá nőtt cég izgalmas jövő előtt áll, elég csak az egyre gyorsabban változó energiaszektor adta kihívásokra gon­dolnunk. A folyamatos fejlődés mellett ugyanakkor a CoreComm igyekszik rengeteg társadalmi projektben is részt venni. Horváth Balázs filozófiája, hogy minden olyan projektre ad egy kis pénzt, amelyet fontosnak talál, de a lényeg, hogy helyben legyen, és Veszprém városát, annak lakóit szolgálja a kezdeményezés. 30 MW beépített teljesítmény közel 10 000 háztartás (egy kisebb város) egész éves ellátását fedezheti.