Kovács István, ahogy maga mögött hagyta az iskolapadot, termékfejlesztéssel és géptervezéssel kezdett foglalkozni. A fe­hérvári szakember már a rendszerváltás előtt igyekezett meg­állni a saját lábán: a 80-as évek elején ezért váltotta ki az Ipari Minisztériumnál a magántervezői engedélyt. Az ELME Automa­tika Kft.-t végül három kollégájával együtt, 1991 decemberé­ben hozta létre. A tulajdonosi szerkezet azonban hamar átala­kult, két alapító ugyanis nem sokkal a start után már távozott is. A kezdeti időszak roppant göröngyös volt. „Sok munka és ke­vés bevétel jellemezte a működésünket” – emlékszik vissza Ko­vács István.

A forgalmuk döntő része gépfelújításokból és szerszám­javításokból folyt be. Mivel Székesfehérvár környékén a régi kollégáik és ismerőseik az újonnan alakult ipari cégekben helyez­kedtek el, könnyen fel tudták venni a kapcsolatot a térségben dol­gozó társaságokkal. A széles kapcsolati hálójuk és a megbízható­ságuk miatt, ha lassacskán is, de beindult a vállalat növekedése. Még a 90-es években az ügyfeleik közt több élelmiszeripari társa­ság is akadt, amelyeknek például kupakzáró és palackozógépeket gyártottak. Ugyanakkor hamar kiderült, hogy az élelmiszeriparra hosszú távon nem lehet alapozni. A megrendelések száma kifeje­zetten kevés volt, mivel a cégek nagy része nem helyben gyártat­ta, hanem Nyugat-Európából hozta a gépeit.

Az ELME Automatika bővülését eleinte az is hátráltatta, hogy a két tulajdonos merőben másképp képzelte el a társaság jövőjét. A társalapító végül 2004-ben kivonult a cég vezetéséből, 2006- ban pedig az ELME teljes egészében a Kovács család tulajdonába került. „Amikor bejelentettem, hogy kivásárolom a társam része­sedését, mindenki le akart beszélni a döntésről. Nemcsak az ügy­védeim, de még egy pénzügyi tanácsadó is. Én azonban bíztam a jövőben” – meséli Kovács István.

Mivel a 2000-es években a partnereik között már több autóipa­ri cég is volt, a válságot hamarabb megérezték, mint a gazdaság legtöbb szereplője. Épp emiatt a legnagyobb visszaesést még 2007-ben szenvedték el. A kiadásaikat ekkor erős felülvizsgálat­nak vetették alá, majd túlélési stratégiát határoztak meg. Minden feladatot elvállaltak, hogy a működési költségeiket fedezni tud­ják. Fél év kemény munka után végül kaptak egy olyan megren­delést, amely kihúzta őket a bajból. „A nehéz helyzetekből csak hideg fejjel lehet megtalálni a kivezető utat. Minél nagyobb a baj, annál nyugodtabban kell tudni dönteni. Ez eddig sikerült” – szö­gezi le az ügyvezető.

A krízis után beruházások egész sorába vágtak bele: fejlesz­tették a telephelyüket, gyártóeszközöket vásároltak, növelték a cégnél a mérnökök és a gyártással foglalkozó szakemberek lét­számát. Ahogy a kapacitásuk nőtt, a munkák mérete is egyre na­gyobb lett. Az autóipari szereplőknek ma már nemcsak kisebb gépeket, hanem komplett gyártó- és szerelősorokat készítenek, amelyek részben vagy teljes egészében automatizáltak. A mint­egy 110 embert foglalkoztató cégnél jelenleg van, hogy egyszer­re öt-hat nagy projekten dolgoznak. Kifejezetten törekszenek rá, hogy a gépeik ne csak műszaki színvonalukban, hanem ergonó­miailag és esztétikailag is kiválók legyenek. A műszaki megoldá­soknál szintén az elegáns megoldásokat keresik. Az ügyfeleik a gépeik egy részét külföldön helyezik üzembe. A kivitel az árbevé­tel 30-40 százalékát teszi ki. Jelenleg Németország és – Erdély mi­att – Románia a legerősebb exportpiacuk, de Kínában is komoly a jelenlétük. Az árbevételük az utóbbi időben gyors növekedésnek indult: 2016-ról 2017-re majdnem a másfélszeresére ugrott, és el­érte a 4,3 milliárd forintot.

Ami a finanszírozást illeti, ezen a téren óvatosságra törekednek. A bankjukkal van ugyan olyan keretszerződésük, amely engedné, hogy nagyobb tempóban fejlesszenek, de elsősorban saját for­rásból finanszírozzák a működésüket. Külső segítséget, kölcsönt csak egy-egy nagyobb projekthez vesznek igénybe, és csupán oly mértékben, hogy ne legyenek nagyon kiszolgáltatva a hitelin­tézetüknek. A fejlesztésekkel mindenesetre az idén sem állnak le: a meglévő 2750 négyzetméter gyártókapacitást tovább növelve 2019-ben adják át a második, újabb 1500 négyzetméterrel bőví­tett üzemcsarnokukat.

Mindeközben a gyártásnál és a tervezésnél egyaránt töreked­nek a környezettudatosságra. Az épületeik klimatizálására példá­ul geotermikus energiát használnak. A hulladékkezelésük is egy belső szabályzat szerint, auditáltan történik. De nem csak a kör­nyezetről gondoskodnak: a társadalmi szerepvállalásuk kereté­ben hátrányos helyzetű gyermekeket – például árvákat – támo­gatnak olyan szervezeteken keresztül, melyeket Székesfehérvár városa tart fenn. Persze, mint annyi más cégnél, amely a rendszer­váltás idején alakult, a generációváltás mára az ELME-nél is sarka­latos kérdéssé vált. Az ügyvezető az átadás alapjait időben letet­te: a fia tíz, a lánya hét éve dolgozik a vállalatnál. Fokozatosan adta át a vezetői feladatokat a gyerekeinek. „Az értekezletekre már be se járok, csak a stratégiai fontosságú projektekben veszek részt. A társaság gyakorlatilag már nélkülem is működne” – meséli Ko­vács István.

A mai napig lapos struktúrában működő cégnél a fluktuá­ció roppant alacsony, jóformán a nullához közelít. Már arra is volt példa, hogy egy távozó alkalmazott nemcsak hogy visszatért az egyik konkurenstől, de néhány másik embert is magával hozott. Részben azért, mert a versenyképes fizetések mellett jó munka­körülményeket biztosítanak a dolgozóknak, másrészt a képzések­ről is gondoskodnak, így az országot uraló szakemberhiány ér­demben nem érinti az ELME-t.

Hogy tovább növeljék a hatékonyságukat, az idén csatlakoztak a Londoni és a Budapesti Értéktőzsde együttműködésében meg­valósuló, a középvállalkozások szintlépését elősegítő nemzetközi vállalkozásfejlesztési képzéshez, az ELITE Programhoz.

Az állandó fejlődésre náluk már csak azért is szükség van, mert az autóipar folyamatosan átalakul: az Ipar 4.0 keretében történő fejlesztések miatt új technológiák és gyártási módszerek jelennek majd meg a szektorban. A cégnél pedig mindent megtesznek, hogy naprakészen le tudják követni a változásokat. Ezt a partne­rek is díjazzák: a sok megrendelésnek köszönhetően már az év első harmadában látják, hogy milyen munkáik lesznek az eszten­dő végéig. A céljuk most az, hogy öt éven belül a hazai középvál­lalati szint felső sávjába kerüljenek.